WEBOLDALUNK FRISSÍTÉS ALATT... Hamarosan új külsővel és régi tartalommal várjuk önt!

 

Közel harminc kárpátaljai fiatal vett részt „A Tanulás Uniójáért” Közhasznú Alapítvány szervezésében, illetve a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet együttműködésével megvalósuló hagyományőrző rendezvényen augusztus 22-én, a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban.

A program kezdetén hagyományőrzők engedtek bepillantást nyerni őseink öltözködési, harcászati, vallási szokásainak kulisszái mögé. Az időjárás kezdetben nem kedvezett a szabadtéri programoknak, így adta magát az Árpád-kori falurész készítésének momentumait bemutató kisfilm vetítése, majd az időjárás is megenyhült, így lehetőség nyílt a falurész megtekintésére is.

Az ebédet követően Tomcsik Eleonóra Anna, a „A Tanulás Uniójáért” Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke, majd Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója köszöntötte a jelenlévőket.

 

Miniszteri menetparanccsal és a nemzet koszorújával indult útnak 2014. november 28-án Várpalotáról Limanovába egy nyolcfős huszár emlékportya, hogy Muhr Ottmár ezredes emlékművénél hajtsanak fejet a limanovai csata 100. évfordulója alkalmából, december 14-én. Ádám Barnabás ezredes, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka az előkészületekről és a portya végrehajtásáról tartott színes előadást.


 

 

 

 

Ezután a program összekapcsolódott a XIV. Nyíregyházi Huszártalálkozóval: huszárgenerációk találkozójának lehettek tanúi a résztvevők, közelharc- és technikai bemutatót tartott a MH 5. Bocskai István Lövészdandár, tűzoltási és mentési gyakorlatokat a nyíregyházi tűzoltók, majd vívásoktatást a Simonyi Óbester Szablyavívó Iskola tagjai.

 

 

„Gyökerek, közös hagyományok” – Árpád népének hagyományai című rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma